Évadnyitó előadás

Szimbólumok lekötése, vagy szimbólumok tanulása?

Lőrincz András

ELTE IK, Neural Information Processing Group

Időpont: November 9., kedd, 18.30

Helyszín: IZU405

A kognitív tudományok hőskorától kezdve a számítógép bitjei valamit szimbolizálnak. Adódik a számítógépben levő szimbólumok lekötésének problémája: enélkül valódi tapasztalatokra nem tehet szert a gép. Az a gyanú, hogy a szimbólumok lekötésének kérdése nehéz, ami alatt számítástudományi fogalmat értünk és ezt a fogalmat fogjuk körüljárni. Könnyebb feladatnak látszik a szimbólumok tanulása, amikor szimbólumokat tapasztalatok alapján alakítunk ki. Később, ha erre szükség van, például a kommunikáció érdekében, akkor egyeztetjük. A nehéz és könnyű feladatok szétválasztása mentén megpróbáljuk körvonalazni, hogy mit jelenthet az intelligencia, mit jelenthet a kreativitás, miért van számítógépes arcfelismerés és miért nincs számítógépes matematika.. Az előadás nem tudományos tézis kifejtése, hanem kutatási koncepció, ahol mindenféle kritikának helye van.

KEK májusban

Demeter Tamás
(MTA Filozófiai Kutatóintézet)

Miért legyünk mégis mentális fikcionalisták?

Időpont: 2010. május. 6. csütörtök 18h
Helyszín: ELTE-PPK, Pszichológiai Intezet, Izabella u. 46. 2.em. 216-os terem

Az előadásban két célom lesz. Először röviden bemutatom a mentális fikcionalizmus elméletét. Ennek magja az a gondolat, hogy bár népi pszichológiánk fogalmiságával reprezentációkat alkotunk egymásról és önmagunkról, ezek a reprezentációk azonban nem az igazságra irányulnak. Nem is irányulhatnak arra, mert a nép pszichológiai fogalmi-logikai sajátosságai ezt nem teszik lehetové. Ezzel szemben népi pszichológiánkat arra használjuk, hogy általa olyan reprezentációkat alkossunk, amelyekkel egymás navigációját a társas térben befolyásolni
tudjuk. Másodszor a fenti elméletet kifejtő kötet recepciójára reagálok, pontosabban Forgács Bálintnak a Magyar Pszichológiai Szemlében, Kelemen Jánosnak az Élet és Irodalomban, Szecsody Kristófnak a Világosságban megjelent egy-egy cikkére, valamint Tőzsér Jánosnak a
BUKSZ-ban és a Journal for General Philosophy of Science-ben megjelent két írására. Az előadás második felében az ezekben megfogalmazott problémákon keresztül igyekszem megmutatni, hogy a mentális fikcionalizmus továbbra is tartható álláspont.

A KEK soron következő találkozója

Időpont: 2010. április 15.

Helyszín: IZU 403 (ELTE-PPK, Pszichológiai Intézet, 1068. Izabella utca 46. 4. emelet 403. terem)

A világosságillúziók komputációs modellezése

Geier János, független kutató

A világosságillúziók közös jellemzője, hogy az ilyen képek bizonyos tartományait eltérő intenzitásúnak észleljük annak ellenére, hogy azok fizikailag azonos intenzitásúak. Ilyenek a 19. században már ismert szimultán kontraszt-, Chevreul-, Mach sáv- és Hermann rács illúziók. Újabbak a Craik-O'Brien-Cornsweet- (COC), White-, Logvinenko- illúziók és Adelson különféle illúziói. A jelenség szintjén az illúziókat én három kategóriába sorolom: (i) amelyeken a világosabb területekkel körülvett tartományok besötétednek (kontraszt jelenségek), (ii) amelyeken a világosabb területekkel körbevett tartományok kivilágosodnak (asszimilációs jelenségek), és (ii) amelyek ezek egyikébe sem sorolhatók (pl. COC).
A világosságillúziók tankönyvi (pl. Seculer és Blake) magyarázatai a laterális gátláson alapulnak, ezen belül is az ún. Baumgartner modellen, mely szerint a retinán "található" körkörös, ON középpontú és OFF körgyűrűvel bíró receptív mezők lennének "felelősek" pl .a Hermann rács foltjaiért, vagy a többi 19. sz.-ban ismert illúzióért. Ezt a magyarázatot azonban egyértelműen cáfolja saját , először 2001-ben bemutatott ötletem, melyet munkatársaimmal részletesen kidolgoztam az utóbbi évek folyamán: a Hermann rács vonalainak enyhe görbítése egycsapásra megszünteti a kereszteződésekben látható illuzórikus foltokat.
Ettől függetlenül is, további hiányossága a tankönyvi magyarázatnak, hogy csak a kontraszt jelenségeket képes (úgy-ahogy) egységesen magyarázni: a fenti (ii) és (ii) típusúakra képtelen. Ennek áthidalására a szakirodalomban különféle, magasabb idegrendszeri folyamatokat (értelmezést) feltételeznek, melyek úgy szegmentálják pl. a White-illúzió vonalait, hogy a szétdarabolt tartományokon belül már ismét a laterális gátlást lehessen előkapni magyarázó elv gyanánt. Ez így ez meglehetősen erőltetett dolog.
A világosság illúziók egységes modellezésére kidolgoztam egy modellt, mely itatóspapírra folyatott tinta diffúziójának hasonlatára épül. E modell lényegét fogom ismertetni, és bemutatom az ezen alapuló számítógépes szimulációt is, élőben, ahogyan a komputer előállítja az input képek alapján azt az output képeket. Az output képek nagyon hasonlítanak az input képekhez, normál fényképnél nem is vehető észre az eltérés, de a fenti (i) (ii), (iii) típusú ábrákon a világosság viszonyok az emberi percepció szerint alakulnak.
Végül kitérek a modell és valóság viszonyára, ahogyan én látom, és ezt most egy példával világítom meg. Az elméleti fizikában a Schrödinger-egyenlet leírja az elektron viselkedését - mégsem jut eszébe senkinek keresni az elektronban azt a számítógépet, ami ezt kiszámítja. Akkor pedig miért kéne egy pszichofizikai jelenséget neuronális szintre visszavezetni? Különben is: eddig egyetlen egy ilyen próbálkozásról tudunk. Ez a Baumgartner modell (és variánsai), mely Hartline, Kuffler, Hubel, Wiesel limuluson és macskákon végzett egysejt-méréseire alapoz. De, mint láttuk, ez a magyarázó elv sem bizonyult sikeresnek az illúziók terén. Az egysejtes mérések és a percepció között óriási a szintkülönbség, rengeteg, egymásra épülő folyamat van közbeiktatva, így nem is várható közvetlen kapcsolat közöttük.

-------------------------------------------

Javasolt olvasnivalók:

Seculer és Blake: Percepció, 2000. Osiris, Budapest.

Saját honlapom: http://www.geier.hu/

Vieperlib: http://www.viperib.com/ Itt regisztrálni kell, ami ingyenes. Utána 'lightness/brightness', vagy keress rá a nevekre: Adelson, Andesron, Anstis,COC, Geier, Logvinenko, White.
Google: az előző nevekre googleval is érdemes rákeresni.

További olvasnivalók, a modellezésről általában:

Geier honlap:
http://www.geier.hu/lila/NEURON_SPECI/
http://www.geier.hu/lila/NEURON_SPECI/neuron.htm
http://www.geier.hu/lila/NEURON_SPECI/alapok.htm
http://www.geier.hu/lila/MAKOG99/
Szűcs Ervin : Modell.
http://web.t-online.hu/eszucs7/modell/Modell.htm
http://web.t-online.hu/eszucs7/MODELL_MAT/tartalom.htm
http://web.t-online.hu/eszucs7/Tartalom.htm

Az Évad első KEK-előadása

Időpont: 2010. március 24. 18 óra

Helyszín: IZU 101 (ELTE Pszichológiai Intézet, Izabella utca 46. I. emelet 101-es terem)

Topál József

MTA Pszichológiai Kutatóintézet

Kognitív etológia: Az emberi és állati elme mássága és azonosságai

A kognitív etológia az állatok belső mentális állapotának, kognitív képességeinek összehasonlító, evolúciós és ökológiai szemléletű tudománya. Alaphipotézise szerint az állatok (és az ember) viselkedése -más tulajdonságokhoz hasonlóan- evolúciós fejlődés következménye, s az evolúciós kontinuitás elve akkor is alkalmazandó, ha a viselkedés belső, rejtettebb gondolkodási, illetve emocionális szintjeiről beszélünk. Bár a kognitív etológia a mesterséges intelligencia kutatás, a kognitív pszichológia és az etológia módszereinek és szemléletmódjának újfajta egyesítésével jött létre, mind vizsgálati tárgyát, mind módszereit illetően meglehetős filozófiai illetve természettudományos alapú elutasításban volt (és részben van) része. Különösen élesen eltérő nézetek fogalmazódnak meg az olyan, korábban tudománytalannak minásített fogalmak kapcsán mint az állati tudat, és az állat értelmi működésének különböző megnyilvánulásai (intencionalitás, tudatelmélet stb.), melyek ugyanakkor alapvető szerepet játszottak a pszichológiai kutatásokban, a humán kognitív fejlődés, az ún. "naiv tudatelmélet" kialakulási folyamatának megismerésében.
Manapság a kogníciókutatás dinamikusan fejlődő tudományterület, melynek egyik fő oka, hogy az egyes pszichológiai irányzatok saját kutatási stratégiájukként egyre inkább sikerrel integrálják az evolúciós és etológiai szemléletet, valamint az összehasonlító módszert. Az emberi viselkedés- és elmeképességek ezen új perspektívába való helyezése és az emberszabásúak mellett más fajok modellállatként való alkalmazása lehetőséget teremt arra, hogy mélyebb belátást nyerhessünk saját fajunk viselkedés-evolúciójának és elmeműködésének titkaiba.

Ajánlott irodalom:

Sue Healy, Victoria Braithwaite (2000): Cognitive etology: a field of substance? Trends in Ecology and Evolution, vol.15, 22-26.

Derek C. Penn, Keith J. Holyoak, Daniel J. Povinelli (2008): Darwin's mistake: Explaining the discontinuity between human and nonhuman minds. Behavioral and Brain Sciences, 31, 109-178.

Cognitive Science lives Forever!

Időpont: 2009. december 1. 18 óra

Helyszín: IZU 403. (ELTE-PPK, Pszichológiai Intézet, Izabella utca 46. 4. emelet, 403. terem)

Kampis György

ELTE-TTK, Tudománytörténet és Tudományfilozófia Tanszék

A kognitiv tudomány kikerülhetetlensége, kudarca es tovabbélése

A kognitiv tudomány történetileg a reprezentációs elmefelfogást jelenti. A mából nézve azonban számos vonatkozása tarthatatlan, sőt abszurd: a reprezentacionizmusból következő szimbolikus komputációs elmefelfogásnak ma szinte minden részletét elvetjük. Az előadásban arról beszélek, hogy a klasszikus kognitivizmus mégsem alkalmi ötlet vagy divat terméke, hanem többszáz, bizonyos értelemben többezer éves hagyomány végpontja - egy olyan pont, amely kikerülhetetlen es matematika-logikai-filozófiai értelemben meghaladhatatlan. Egy baj van vele mégis, hogy megfogalmazva rögtön kiderülnek a gyengéi, melyek aztán a kognitív tudomány kudarcához vezettek. Egy hatalmas ivű történet végállomásánál állunk ezek szerint. Az előadás vége felé azzal foglalkozom, hogyan él tovább a kognitív tudomány, es mi az a hozadéka, mely talán (hogy szimmetrikus időbeli keretekről beszéljunk) újabb nehány száz vagy ezer évig használható marad.

A KEK soron következő találkozója

Időpont: 2009. október 20.

Helyszín: IZU 206 (ELTE-PPK, Pszichológiai Intézet, 1068. Izabella utca 46. 2. emelet 206. terem)

Nemes László

Debreceni Egyetem, Egészségügyi Humán Tudományok Tanszék

AFFEKTÍV ELŐREJELZÉS ÉS AZ ÚJ PATERNALIZMUS

A liberális erkölcs- és politikai filozófia alapvető dogmája egy olyan autonóm ágensfeltételezése, amely szabadságának az elismerése önmagában vett érték. Kiindulóhipotézisként tipikusan autonóm ágensnek tekintik az egészséges, szélsőséges mentáliskorlátoktól mentes és tájékozott felnőtt embert. Jóllehet a felnőtt emberek nyilvánvalóanhoznak rossz döntéseket, hibás választásuk elfogadása még mindig inkább elfogadható, mintkülső szempontok paternalista jellegű rájuk erőltetése. A racionálisan dönteni képes autonómágens megszokott koncepcióját az utóbbi évtizedek kognitív pszichológiai (ill. viselkedés-közgazdaságtani) kutatásai azonban erősen kikezdték. A nagyszámú vonatkozó kutatásból azderült ki, hogy a korábban racionális döntésekre többé-kevésbé képes emberek szisztematikushibákat követnek el. Ennek a kutatási tradíciónak nagy szerepe van mind a pszichológiában,mind a filozófiában. A legújabb áttörést az affektív jellegű döntések terén mutatkozó hibák(bias) felismerése jelenti. Az affektív előrejelzési hiba (D. Gilbert, T. D. Wilson) vagy hideg-meleg empátia szakadék (G. Loewenstein) néven ismert jelenség egy olyan, tudatostapasztalataink számára szokásosan feltáratlanul maradó jelenséget fed, amely miattszisztematikus problémáink adódnak jövőbeli affektív (érzéseinket és érzelmeinket illető)állapotainkra vonatkozó előrejelzéseink terén. Mindennek jelentős kihatása lehet a döntésiautonómiánk etikai jellegű értékelését illetően, amennyiben itt a (kognitív hibáktól eltérően)nem csupán arról van szó, hogy nem igazán tudjuk, hogy hogyan is érhetnénk el céljainkat,hanem arról is, hogy már azzal kapcsolatban sem tudunk feltétlenül jó döntésekre jutni, hogymit is akarunk valójában. Előadásomban szeretném összefoglalni az affektív előrejelzésselkapcsolatos újabb kutatásokat és ezzel összefüggésben a (lágy vagy libertariánus) paternalistaetika és nyilvános társadalompolitika (public policy) lehetőségeivel kapcsolatosmegfontolásokat (pl. Thaler & Sunstein, 2003, 2008; J. D. Trout 2009) elsősorban a bioetikavonatkozásaiban mérlegelni.